Főoldal Leonardo Da Vinci Michelangelo Van Gogh Források, Készítők


Welcome


Ajánlott felbontás: 1024x768, minimum 16 biten

Leonardo da Vinci

Leonardo művész volt, tudós és feltaláló. Alakja magával ragadó és rejtélyes. Csak néhány festménye maradt fent, de egyikük, a Mona Lisa, talán a világ leghíresebb képe.

Leonardo da Vinci (1452-1519) a reneszánsz vége felé élt, és bár Itáliában őt megelőzően vagy kétszáz éve sorra születtek a lángelmék, Leonardót már kortársai egészen kivételes embernek, zsenik között is zseninek látták. Csak két ifjabb művésztársa, Michelangelo és Raffaello tudott versenyre kelni hírnevével. Azt a rövid, 1500-1518 közötti időszakot, amelyben mindhárman egyszerre alkottak, érett reneszánsznak nevezik.
A reneszánsz idején a művészek még nem szakosodtak egy-egy területre: éppen azt várták el tőlük, hogy a legkülönfélébb feladatokat meg tudják oldani: ha kell, színpadképet, ha kell, formás sisakot, fogadónak cégért vagy egy egész épületet tervezzenek. Leonardo erre mind képes volt, sőt ennél még sokkal többre is. Napjainkban nemcsak a festményeiért csodáljuk, hanem azokért az eredményekért is, amelyeket természettudósként, matematikusként, anatómusként, hadmérnökként és faltalálóként ért el. Jegyzetfüzeteiben megannyi finom megfigyelés és popás rajz sorakozik. Egész különleges dokumentumok ezek: a szövegeket visszafelé, tükörírással írta, vagy csak lapra állított tükörbe nézve olvashatók.

Egy lángelme pályafutása

Leonardo 1452. április 15-én született. Teljes nevét arról a faluról kapta, ahol született; nevében a "da Vinci" jelentése: Vinciből való. Csaknem teljesen bizonyos, hogy a híres firenzei mesternél, Andrea del Verrocchiónál tanonckodott. Legkorábbi ismert alkotása Verrocchio 'Krisztus megkeresztelése' című képének egyik angyalfigurája. A másikat a mester festette meg, de Leonardo annyival ügyesebben és kifinomultabban oldotta meg feladatát, hogy Verrocchio állítólag úgy döntött, felhagy a festészettel és inkább szobrász lesz! Húszéves korára Leonardo már megszerezte a festőmesteri címet, és a firenzei festőcéh, a Szent Lukács Társaság teljes jogú tagjává fogadta. 1482 táján azonban elhagyta Firenzét, és Ludovico Sforza, Milánó hercege szolgálatába szegődött. Bár Ludovico műértő volt, amikor Leonardo levélben kérte tőle, hogy alkalmazza az udvarban, levelében elsősorban hadmérnöki képességeit hangsúlyozta, és csak a végén jegyezte meg, hogy "festészetben mindent tudok, amit más tud, akárki legyen is az". Első ismert remekműve, a 'Sziklás Madonna' (Párizsban, a Louvre-ban látható) 1483 táján készülhetett, de valamilyen, ma már ismeretlen okból Leonardo sohasem küldte el annak a templomnak, amelyik megrendelte. Húsz év múlva tett eleget a megbízásnak, ugyanezt a témát másik változatban is elkészítette, és ezt külde el megbízójánek. Ezt a képet ma a londoni National Gallery őrzi.
Leonrado Milánóban az udvar vezető művésze és mérnöke lett, rá hárult az udvari ünnepségek megrendezésének feladata. Több portrét is festett. Két legnagyobb művészi vállalkozását azonban nem kísérte szerencse. 1493-ban egy tervezett Sforza-emlékműhöz elkészítette egy ló életnagyságú szobrának agyagmodelljét. Ezt kis is állították Milánóban. Aki látta, a kor egyik csodájának tartotta, ám a bronzszobor sohasem készült el, mert 1499-ben a Milánót elfoglaló francia katonák a modellt elpusztították. 1498-ban fejezte be az 'Utolsó vacsora' című falfestményét a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumának (ebédlőjének) falán. Festőként ezzel érkezett hírneve csúcsára. Ám újszerű technikai megoldása nem bizonyult sikeresnek, a temperafesték alapozása már a művész életében peregni kezdett a falról, és a mű évszázadokon át - egészen 1999-ben befejeződött teljes helyreállításáig - igen rossz állapotban volt.

Nyugtalan évek

Leonardo a francia megszállás után elhagyta Milánót, és a következő néhány évet Firenzében töltötte. Mint mindig, most is akadtak nehézségei az alkotások befejezésével; de például 'Szent Anna harmadmagával' című festmény eredeti léptékü előrajza (kartonja) olyan gyönyörűen sikerült, hogy kiállították, és hatalmas közönséget vonzott. Ma a National Galleryben látható.
1503 körül fejezte be a 'Mona Lisa'-t. A festmény ékesen példázza, milyen zseniálisan tudta érzékeltetni a művész a személyiség titokzatosságát, milyen különleges képessége volt a finoman változó és lágyan egymásba olvadó tó-nusok, színek megfestéséhez. A képet a hölgy férje, egy gazdag kereskedő rendelte meg, de Leonardo annyi beleszeretett művébe, hogy élete végéig nem vált meg tőle. Nagyjából ebben az időben kezdett hozzá az 'Anghiari csata'-t megkörökít hatalmas falfestmény elkészítéséhéez a firenzei Palazzo Vecchió (Városháza) nagytermében. Alapozási hibák miatt ezt a művét is abbahagyta.
Leonrado utolsó évei nyugtalanságban teltek, igen sokat utazott Firenze, Milánó és Róma között. Talán a halál közeledtét érezte, ezért a korábbinál is megfeszítettebb munkát végzett, hogy megismerje a természet titkait. Izgalmas anatómia felfedezéseket tett, jegyzetfüzetei pedig őrzik néhány rajzsorozatát, közük a 'Látomások a világ végéről' címűt, amely erősödő pesszimizmusáról tanúskodik.
Leonardo 1516-ban elfogadta I. Ferenc francia király meghívását, és Franciaországba utazott. Itt akirály, a művészetek nagy pártfogója, kinevezte az udvar "első festőjének, mérnökének és építészének". Hogy mekkora tisztelet övezte, azt az a legenda mutatja, hogy a király karjaiban halt meg 1519. május 2-án

Fontos évszámok
1452Leonardo születése
1472Angyalfigurát fest Verrocchio Krisztus megkeresztelése című képére
1472A Szent Lukács Társaság mesterként teljes jogú tagjává fogadja
1481Megbízást kap a Három királyok imádása oltárkép elkészítésére (nem fejezte be)
1482Milánóba költözik
1483Aláírja a Sziklás Madonnára vonatkozó szerződést, de az első változatot nem küldi el
1493Milánóban kiállítják a Sforzo-emlékműhöz készített lószobor modelljét
1498Befejezi az Utolsó vacsora falfestményt a milánói Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában
1499A franciák elfoglalják Milánót, a lószobor modellje elpusztul, Leonardo visszatér Firenzébe
1501A Szent Anna harmadmagával című kép előrajzát kiállítják Firenzében
1502Cesare Borgia hadmérnöke
1503Megfesti a Mona Lisát
1506-08A Sziklás Madonna második változata
1510Újra megfesti a Szent Anna harmadmagával című képet (nem a firenzei karton alapján)
1516Franciaországba megy I. Ferenc francia királymeghívására
1519A franciaországi Amboise meletti Cloux-ban meghal

Michelangelo

Michelangelo minden idők egyik legnagyobb művésze: csodálatos életműve kiterjed a festészetre, az építészetre, a szobrászatra és a költészetre is.

Michelangelo Buonarroti (1475-1564) az itáliai Toscana tartományban, a Firenze melletti Caprese faluban született. Alig volt néhány hetes, amikor családja Firenzébe költözött, és ott egy szoptatós dajka gondjaira bízta. Talán a sors keze, hogy éppen egy kőfaragó házához került: minden esetre ő maga mindig azt állította, hogy a kövek iránti érdeklődése ebből az időből származik.
Michelangelo már gyermekkorában művészi becsvágyat táplált magában, az iskola elvégzése után a híres firenzei freskófestő, Domenico Ghirlandaio tanítványa lett. Ghirlandaio korán felismerte Michelangelo isteni tehetségét, és 1489-ben elküldte Bertoldo di Giovannihoz, hogy az ő szobrászműhelyében tanuljon.
Az ifjú Michelangelo tehetsége hamarosan felkeltette Lorenzo de' Medicinek, firenze akkori urának figyelmét. A fiatal szobrász a Medici-házhoz került, ahol egészen Lorenzo haláláig gondtalanul folytatta tanulmányait. Ezután hazatért apjához, és akárcsak idősebb kortársa, Leonardo da Vinci, mohó érdeklődésse vetette magát az anatómia tanulmányozásába. Még azt a különleges kiváltságot is megkapta, hogy a firenzei Santo Spirito-templomban holtttesteket boncolhasson, miután a perjelnek egy fafeszületet faragott.

Firenze és Róma

A következő években megingott Firenze politikai stabilitása. 1494-ben a Medicieket elűzték, és az aszketizmust hírdető Savonarola köztársaságot alapított. VIII. Károly francia király csapatai végigdúlták Itáliát. Michelangelo elmenekült Firenzéből. 1496-ban Rómába hívták, ahol több más műve mellett megalkotta híres fiatalkori Pietŕját is. Ez a remek szobor olyan kirobbanó sikert hozott neki, hogy ettől fogva Itália legismertebb szobrászának tekintették. Elismertségének köszönhető, hogy egész életében nagyszabású megbízásokkal látták el. Michelangelo 1501-ben visszatért Firenzébe, ahol 1502-1504 között elkészítette az 5 méter magas Dávid-szobrot. 1505-ben II. Gyula, az új pápa Rómába hívta: ő volt az első a hét pápa közül, akinek hosszú élete során Michelangelo dolgozott. II. Gyula nagyméretű, negyvennél is töb szoborral díszített síremléket akart állíttatni magána: Michelangelo csak a megfelelő márványtömbök kiválasztásával nyolc hónapot bajlódott. Ennyi idő alatt azonban elfogyott a pápa türelme és letett a tervről
A keserűen csalódott szobrász elhagyta Rómát, de szinte rögvest vissza is hívták: II. Gyula most jobban hajlott az együttműködésre, ezúttal hatalmas bronzszobrot akart készítettni magáról. Michelangelo abban reménykedett, hogy a szobor elkészülte után visszatérhet a síremlékhez, de ismét csalódnia kellett: a pápa most is meggondolta magát, és inkább a Sixtus-kápolna mennyezetének díszítésével bízta meg. Michelangelo tiltakozott, mondván, a festészet nem igazán kenyere, a megbízást azonban nem vonták vissza, a művész végül - ha vonakodva is - belefogott a munkába. Nem kellet sok ahhoz, hogy megigézze a kihívás, a hatalmas feladat, és úgy döntött, hogy elbocsátja összes segítőjét, egyedül készíti el a freskót. Négy évbe telt (1508-1512), mire befejezte remekművét.
1527-ben Rómát elfoglalta V. Károly német-római császár, a Medicieket elűték és Michelangelót a védművek építésével bízták meg. Ő azonban attól tartva, hogy árulónak tekintik, inkább Velencébe menekült.
Amikor VII. Kelemen pápa (Giulio de' Medici) kiszabadult V. Károly francia király fogságából, és visszaszerezte a Róma fölötti hatalmat, Michelangelo Firenzébe ment, hogy befejezze a Medici-kápolna munkálatait. 1534-ben készült el Guiliano és Lorenzo de Medici síremlékével, majd ismét elhagyta Firenze városát. Soha többé nem tért vissza. Rómába ment, ahol a vatikáni Sixtus-kápolna oltár mögötti falára megfestette az Utolsó Ítélet (1535-1541) freskóját.

A heroikus látomás

Michelangelo tökéletesen ismerte és csodálta az emberi test formáját: az a változatosság, amellyel megjelenítette, művészi nagyságának tanújele. A reneszánsz goldolkodás úgy tekintett az emberre, mint a Világegyetem központjára, mint minden dolog mértékére. Michelangelo ezt az elvet az embri alak idealizált megjelenítésével tette szemléletessé.
Bár hatással volt rá a festő Masaccio és a szobrász Donatello is, leginkább az ókori szobrászat ragadta meg.
Az Utolsó Ítéletben az emberi test formáit és vonalait ábrázolt személyekben munkáló érzelmek kifejezésére használja. Néhány alak torz, vonagló póza a kritikusok szerint személyes csalódottságára, gyötrődésére utal.
A festményen látható mozdulatok és gesztusok sokfélesége bizonyítja, hogy Michelangelo alaposan ismerte az emberi test felépítését és működését. Tanulmányozta valamennyi izom, csont és ín elhelyezkedését egyetlen testhelyzet sem fordul elő egynél többször, mert lenyűgöző memóriája minden egyes részletet rögzített.

Az építész

Michelangelo önmagát mindig szobrásznak tarotta, még a festményeinek is van valamiféle háromdimenziós, plasztikus jellege. Életének utolsó harminc évében azonban jórészt építészettel foglalkozott, és ennek a területnek is éppolyan óriása lett, mint a szobrászatnak.
Az egymás után következő pápák mind nagyszerű megrendelésekkel bízták meg. Közülük a legfontosabb a Szent Péter-székesegyház építésének befejezése volt. A munkálatok még 1506-ban kezdődtek meg, II. Gyula pápasága idején. Akárcsak a Sixtus-kápolna esetében, Michelangelo ezúttal sem akarta elvállalni a hatalmas feladatot, végül mégis beleegyezett és munkához látott. 1564. február 18-án bekövetkezett halála azonban megakadályozta e monumentális mű befejezését.

Fő művek
1497-1500Fiatalkori Pietŕ
1502-1504Dávid
1503-1504Doni Madonna
1508-1511A Sixtus-kápolna mennyezetfreskója
1535-1541Az Utolsó Ítélet a Sixtus kápolna főfalán

Van Gogh

Vincent van Gogh valamennyi mesterművét élete utolsó öt évében festette. Megszállottan dolgozott, míg teljeseen el nem borult az elméje, s végül öngyilkos nem lett. Ma minden idő egyik legjelentősebb művészeként tartják számon.

Vincent van Gogh festémnyei vagyonként kelnek el manapság; maga a művész csupán egy arles-i szőlőskertet ábrázoló képét adta el 400 frankért, nem sokkal azelőtt, hogy 1980-ben meghalt volna.

Mindig reménytelenül szegény volt. Annyi jövedelme volt csupán, amennyit Theo öccse adott neki, csekény apanázsként. De a festés boldoggá tette, kiöntötte lelkét a festővásznain.

Munkásságára nagy hatással volt egy festőcsoport, Eduard Manet, Auguste Renoir és Camille Pisarro köre: ezek a művészek nem követték a kor festői divatját, nem akartak beállított képeket festeni áporodott levegőjű műtermekben. Kimentek a szabadba, és valóságos színtereket festettek. Kortársaik nem csekény gúnnyal "impresszionistáknak" titulálták őket, mert gyakran csupán benyomásokat adtak vissza egy-egy jelenetből. De élénk színfoltokból fölépített képeik szinte éltek a vásznon, dinamizmus jellemezte őket, olyasvalami, ami hiányzottt a kortársak műveiből.

Van Gogh még egy lépéssel tovább merészkedett. Pontos formák másolása helyett inkább érzések, érzelmek kifejezésére törekedett. Jóval halála után aggatták rá a "poszt-impresszionista" jelzőt, mivel az impresszionisták után alkotott.

Ifjúsága

Van Gogh 1853. március 23-án született, Groot Zundertben, egy holland kisvárosban. Apja protestáns lelkipásztor volt, anyja festők és műkereskedők családjából származott.
Tizenhat éves volt, amikor anyja először állást talát neki, műkereskedő nagybátyjánál, Hágában. Úgy látszott, minden a legjobb rendben halad, mígnem 1874-ben Londonba helyezték át, s ott bele nem szeretett szállásadónője lányába és el nem hanyagolta emiatt a munkáját. Elbocsátották és hazaküldték. 1876-ban visszatért Angliába, s ott tandíjbeszedőként dolgozott egy londoni iskolában. A városban tapasztalt nyomor azonban annyira megrázta, hogy megtagadta a pénzbeszedést, ezért újra az utcán találta magát.
Ismét hazatért, és ez alkalommal úgy döntött, hogy apját követve lelkész lesz, de a papi tanulmányokat túlságosan nehéznek találta, ezért inkább jótékonysági tevékenységbe kezdett. Így jutott el 1878-ban Belgiumba, a borinage-i bányavidékre. Az itt látott szegénység túltett a londoni nyomornegyedekben uralkodó nincstelenségen is: mindenét eladta és egy nyomorúságos kunyhóba költözött, közel az "övéihez". Döbbent munkáltatói 1880-ban elbocsátották.

Sorsdöntő lépés

Eddigre azonban már megérlelődött benne az elhatározás, hogy művész lesz és a való életet jeleníti meg vásznain. Először is tanulnia kellett. A következő évben idejét otthona, Hága és Antwerpen között osztotta meg.
1885-ben Párizsba utazott. Első, 11 évvel korábbi itt-tartózkodása alatt elkápráztatta az impresszionisták első és egyetlen kiállítása, s most művészideáljai közelébe vágyott.
Párizsban a Montmarte-ra költözött. Öccse, Theo fedezte mindkettőjük szobabérét.
Az impresszionista mozgalom azonban soha nem aratott sikert a nagyközönség körében, ezért addigra néhány művész már elhagyta Párizst. Maradtak azonban elegen, akik bátorították Van Goghot és társait, közöttük cézanne-t, Toulouse-Lautrecet és Seurat-t. Van Gogh különösen Gauguinhez került közel, hiszen mindketten azt vallották, hogy a festményeknek belső érzéseket kell kifejezniük.

Részeg örjöngések

Van Gogh valójában sosem illeszkedett be a társaságba, mert gyakrabban volt részeg, mint józan, és féktelen dühkitörésekre ragadtatta magát. Hamarosan úgy döntött: távozik. Otthagyta a mindig nyüzsgő Montmartre-ot, és 1888-ban Marseille mellé, Arles-be költözött.
Hamarosan szállást is talált és összebarátkozott a helyiekkel. Roulin, a postás gyakori látogató volt a "Sárga Házban", ahol Van Gogh a következő évet töltötte. Napi 16 órát dolgozott. Sokszor éjjel is kivitte festékeit és festőállványát a mezőre, hogy "nyakon csípje" a holdfényt. Gyertyákat egyensúlyozott kalapja karimáján, hogy lássa a sötétben a festményét.
Művésztelelep létrehozásáról ábrándozott. Sikerült rávenni Gauguint, hogy csatlakozzon hozzá. Gauguin 1888 októberében megérkezett Arles-ba, de szinte nyomban vitákba bonyolódtak. Gauguin rendetlennek és modortalannak tartotta Van Goghot, Van Gogh pedig gőgösnek Gauguint.

Az őrült

Kevéssel karácsony előtt csúnyán összevesztek: Van Gogh hozzávágta italát Gauguinhez, majd borotvával támadt rá. A rémült Gauguin elmenekült, Van Gogh pedig eszeveszett örjöngésében levágott egy darabot tulajdon jobb füléből.
Ekkor döbbent rá, milyen közel jár a tébolyhoz. 1889 májusában önként bevonult a st.-rémy őrültekházába. Nyugodt periódusaiban kiengedték festeni. Alig több mint egy év alatt 200 képet alkotott.
A helyiek csak "az őrült"-ként ismerték és nyíltan gúnyolódtak rajta. Ezt végül már nem tudta elviselni, és elköltözött Dél-Franciaországból. 1890 elején Párizstól északnyugatra, Auvers-ben egy, a művészek körében népszerű kisvárosban telepedett le. Egy kis kávézó fölötti szobában szált meg, és munkába temetkezett. Hetven nap alatt hetven képet festett.

A végzetes lövés

Ez az eszelős munkatempó nem volt sokáig tartható. 1980. július 27-én vasárnap Van Gogh kisétált a városkából, és mellbe lőtte magát. Még sikerült visszajutnia a szobájába, s ott egész éjszaka az ágyán fekve pipázott. Kedden, hajnali egy órakor, még csak 37 évesen belehalt sérülésébe. Ismeretlenül távozott el. Ma a XIX. század egyik legkiemelkedőbb festőjeként tartják számon.

Mesterművek
Krumplievők1885AmszterdamVan Gogh Múzeum
Napraforgók1888LondonNemzeti Galéria
Csillgafényes éjszaka1888PárizsMusée d'Orsay
Arles-i szobabelső1889ChicagoArt Institute of Chicago
Gabonaföld ciprusokkal1889LondonNemzeti Galéria
Önarckép1890PárizsJeu de Paume

Források